Novák Katalin közleménye szerint a felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, a családok emellett eddig 24 milliárd forint költségvetési kamattámogatású otthonfelújítási kölcsönt igényeltek.
 
A kormány 2015-ben vezette be a csokot, az otthonteremtési program részeként 2021 januárjától az új építésű ingatlanok áfája 27-ről 5 százalékra csökkent, a csokkal új otthont vásárlók pedig vissza is igényelhetik az áfát - emlékeztetett.
 
Hozzátette: csökkentek a közjegyzői díjak, a csokkal vásárolt ingatlanok illetékmentesek, többgenerációs otthonok kialakítására - az új lakás építése, vásárlása után járó csok összegének megfelelő - nagyobb támogatás igényelhető, valamint bevezették az otthonfelújítási támogatást, amelyhez kedvezményes - maximum hatmillió forint - otthonfelújítási kölcsön vehető fel. Utóbbit június végéig ötezer család vette igénybe - írta.
 
A közlemény szerint a kormány célja az otthonteremtési támogatások fenntartása és bővítése, hogy a gyermekes családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket.