KÜLFÖLD
Fél év után végre bemutatkozott az állatkert várva várt lakója
Vöröspanda-kölyök született a lisszaboni állatkertben. Az apróságot csak hat hónappal a születése után mutatták be az állatkert látogatóinak.
Mindennapossá váltak az iszlamista és zsidóellenes megmozdulások a világban, Amerika ellen is demonstrálnak
Mindennapossá váltak az iszlamista és zsidóellenes megmozdulások a világban.
Magyarok a világ tetején: ma délután veszi át Karikó Katalin és Krausz Ferenc a Nobel-díjat
Magyarország stockholmi nagykövetségén tartottak szombaton fogadást Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére. Az eseményen Müller Adrienn nagykövet, Csák János kulturális és innovációs miniszter és Andreas Norlén, a svéd parlament elnöke is méltatta a két Nobel-díjas magyar kutatót, akik vasárnap egy nagyszabású gála keretében veszik át a világ legrangosabb tudományos elismerését.
Áthajtott a családon az autó, gyerekek emelték fel a kocsit, hogy kihúzzák az anyát és két gyermekét
Egy iskola parkolójában történt a sokkoló baleset, ahol körülbelül húsz diák összefogott, hogy együttes erővel felemeljék a járművet.
Egy iraki milícia szerint Washington újabb támadásokra számíthat Irakban
Péntek hajnalban rakétatámadást hajtottak végre az amerikai nagykövetség ellen Bagdad erősen őrzött, zöld zónaként ismert kormányzati negyedében.
Netanjahu: Izrael folytatja igazságos háborúját a Gázai övezetben
A gázai egészségügyi minisztérium szombati közlése szerint az izraeli hadműveletek következtében eddig legalább 17 700 palesztin vesztette életét a Gázai övezetben.
Minden eddiginél hevesebben támadja Izrael a Gázai övezetet
Az Egyesült Államok az ENSZ biztonsági tanácsában megvétózta az arab országok által javasolt tűzszüneti megállapodást.
Egy éve történt a rendőrségi razzia, ami után kirobbant az EU-t alapjaiban megrázó korrupciós botrány
Egy éve robbant ki az Európai Uniót alapjaiban megrázó brüsszeli korrupciós botrány. Az ügy – többségében baloldali – érintettjei közül többen is börtönbe kerültek egy időre, de például az egyik kulcsfigura, Eva Kaili korábbi alelnök nemrég az Európai Parlamentbe is visszaült. A vád szerint kenőpénzért cserébe afrikai és arab országok érdekeit képviselték.
Orbán Viktor miniszterelnök az európai jobboldali összefogásról tárgyalt a spanyol VOX elnökével
A megbeszélésen az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszak közös teendőiről, a választások tétjéről: a nemzeti szuverenitás megvédéséről volt szó.
Tűzszünetet sürget az orosz és az egyiptomi elnök
Az orosz elnök sok sikert kívánt Abdel-Fattáh esz-Szíszinek a vasárnap kezdődő egyiptomi elnökválasztáson.
2023. december 10. vasárnap, Judit napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg