Kifejtette, hogy a növekvő migrációs nyomásról, a határvédelemről és az ország más biztonsági kérdéseiről az afgán helyzettel összefüggésben kell beszélniük.
 
A gazdaság élénkítésével kapcsolatban azt mondta, Magyarország sikeresen kezelte a koronavírus-járványt, és kilábalt a pandémia okozta hullámvölgyből, de "a cél nem pusztán ennyi volt, hanem a minél nagyobb gazdasági bővülés. Ez ad ugyanis majd alapot a fiatalokat, a családokat, a nyugdíjasokat és a vállalkozókat segítő intézkedéseknek is."
 
A tanácskozás a szokásoknak megfelelően a miniszterelnök politikai helyzetértékelésével, feladatszabással kezdődik, és Kocsis Máté szerint fontos téma lesz a járvány is. Ősszel is folytatni kell az oltási kampányt, mert a legnagyobb védettséget az oltás adja - szögezte le.
 
A parlament őszi ülésszakával kapcsolatban elmondta, még ebben a ciklusban szeretnék a gyermekvédelmi csomag további elemeit is a Ház elé vinni, emellett a kormány több gazdasági intézkedést tervez, amelyek segítenék az emberek mindennapjait, ilyen például a családi adóvisszatérítés.
 
A frakcióülés témáit illetően Kocsis Máté hangoztatta: "Nyilvánvalóan szót kell ejtenünk a baloldalról is, mert Gyurcsány Ferenc vezetésével azok akarnak visszatérni a hatalomba, akik egyszer már tönkretették és szétrabolták az országot".
 
A gyermekvédelmi törvényről a frakcióvezető azt mondta: "Brüsszel ezúttal rossz és nagy fába vágta a fejszéjét, tapasztalatból mondom, hogy a szülői ösztönökkel politikai alapon szembemenni lehetetlen". "Sokadjára is annyit üzenünk az LMBTQ-lobbinak: el a kezekkel a gyerekeinktől!" - tette hozzá.