A lap pénteki számában György István kifejtette: a harmadik oltás beadására azért van szükség, mert a vírus új mutációinak, így a delta variánsnak a terjedése rendkívül gyors. A harmadik oltás főleg az idősek számára lehet fontos, akiknél lassabban alakul ki az immunitás, valamint a krónikus betegek csoportjában - emelte ki.
Tájékoztatása szerint a harmadik oltásra a háziorvosoknál is lehet jelentkezni, valamint a központi oltóhelyeken - országszerte 78 kórházban - zajlik a vakcinák beadása. A szakértők szerint a harmadik oltás beadásának nincs egészségügyi kockázata, így bárki, aki igényli, megkaphatja.
Elmondta, hogy a főszabály szerint a keresztoltás ajánlott, tehát akik korábban mRNS-vakcinát kaptak, azok most vektorvakcinát vagy elölt vírusos oltást kapnak, de orvosi ajánlásra ettől el lehet térni. Természetesen továbbra is elutasíthatja mindenki a számára nem szimpatikus oltóanyagot, ha akarja - jegyezte meg.
Beszámolt arról, hogy gördülékenyen zajlik az időpontfoglalás. Amennyiben valaki nem kap azonnal időpontot, egy másik oltópontra is bejelentkezhet, mert a harmadik oltás nem lakóhelyhez kötött. Eddig mintegy 83 ezren regisztráltak és 75 ezren már meg is kapták a harmadik vakcinát.
Az államtitkár a baloldal oltásellenes kampánya részeként minősítette azt a felvetést, hogy a kínai vakcina nem nyújt megfelelő védettséget az időseknek. Rámutatott: az idősebbeknél előfordulhat, hogy lassabban alakul ki az immunitás a szervezetükben, de ez nem vakcinafüggő. Százszázalékos védettség sajnos egyetlen oltás esetében sincs, de a harmadik dózis után minimálisra csökkenthető annak a valószínűsége, hogy valakinél súlyos megbetegedés alakuljon ki - hangsúlyozta.
Az államtitkár cáfolta, hogy a szeptemberi iskolakezdés veszélyt jelentene, mivel Magyarországon az egyik legmagasabb a diákok átoltottsága. A 12-15 évesek oltására már június közepe óta lehet regisztrálni és időpontot foglalni, és az oltóhelyek egész nyáron nyitva vannak. Már közel 200 ezer 12-17 év közötti fiatalt regisztráltak a szülők, és több mint 80 százalékuk meg is kapta az oltást.
Hozzátette, ugyanakkor indítanak egy külön akciót: augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2. és 3. között oltás lesz - immár az iskolákban, ahol minden gyermeket el tudnak érni.
Szólt arról is, hogy a határon túli régiókból eddig mintegy húszezren kaptak oltást, nagyjából kilencven százalékuk kárpátaljai jelentkező volt. Az ukrán határon nagyságrendekkel meghaladja az érdeklődés a többi szomszédos ország átkelőinél tapasztaltat. Közlése szerint folyamatosan figyelik az igényeket, és azoknak megfelelően növelik vagy csökkentik az oltóponti kapacitásokat.
Elmondta, júliusban mind az öt oltóbusz a határ menti oltóhelyeken volt, de most visszairányítják őket a hátrányos helyzetű településekre. Minden esetben az oltást igénylők számának megfelelően, rugalmasan reagálnak - jelentette ki.
György István felhívta a figyelmet ara, hogy minden beoltott megkapja az unió zöldkártyáját, amin természetesen fel van tüntetve a harmadik vakcina típusa és az oltás ideje, azonban az adott ország határozza meg, hogy ezt miként fogadja el. Egyes tagállamok továbbra is PCR-tesztet kérnek az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett vakcinák esetében - jelezte. Hozzátette: a tagállamok akár naponta változtathatják a szabályokat, ezért ajánlott a kiutazás előtt a külügyi szolgálat honlapján tájékozódni, ahol pontosan elérhetők a beutazáshoz szükséges információk.