"Ma olyan tudósokat, kutatókat, tanárokat, tisztségviselőket, mesterembereket és üzletembereket ismerünk el, akik a tudományos, a közszolgálati és az üzleti élet változatos területein kiemelkedő eredményeket értek el" - mondta a miniszter a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat, a Magyar Arany, Magyar Ezüst, Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat elismerések, a Prometheus-díj és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadása előtt.
 
A kormány számára fontos a magyar tehetségek hatékony támogatása, ezért 2020-tól már a GDP 1,8 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre és innovációra - tette hozzá Palkovics László.
 
Az állami kutatási intézményrendszer átalakításával egy új struktúra jöhet létre szavai szerint, amely a kutatás szabadságának megőrzése mellett támogatja az együttműködést az egyetemekkel és az üzleti vállalkozásokkal, ugyanakkor ösztönzi a versenyszellemet és az innovációt. Az átalakításoknál jól működő külföldi modelleket vettek alapul - jegyezte meg. 
 
Palkovics László elmondta, ezeknek a céloknak a megvalósítását segíti a szerdán bejelentett kormánydöntés, amelynek értelmében a felsőoktatás szeptember 1-jével átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz. "Ezáltal egy kézbe kerül a szakképzés, a felsőoktatás, az innováció és a kutatás, így jobban ki tudjuk használni a területek közti szinergiákat". Ez az új struktúra pedig hozzájárul majd az egyetemi kutatótevékenység megerősítéséhez, "ugyanakkor új teret nyit számunkra az innovációs és kutatás-fejlesztési ökoszisztéma szereplői közötti együttműködés támogatására". 
 
Mindez támogatja a kormány törekvését a magyar felsőoktatás, a magyar vállalkozások, a magyar gazdaság és Magyarország versenyképességének növelésére, mert az ország sikeressége hosszú távon csak így biztosítható - mondta. 
 
Palkovics László megjegyezte azt is, "az elmúlt ezer év megtanított minket arra, hogy Magyarország csak akkor maradhat meg, ha megőrizzük önmagunkat, ha megőrizzük területünket, biztonságunkat, függetlenségünket." Az 54 díjazott azt üzeni a világnak, hogy Magyarországnak van tudása, tehetsége és ereje is - tette hozzá.