A pénzügyminiszter kiemelte: a 2015-ben indult pályázatnak köszönhetően így eddig már több mint 550 településen mintegy 14 milliárd forintból újulhatnak meg gyermekétkeztetést szolgáló konyhák és étkezőhelyiségek.
 
A költségvetés évről évre növekvő forrást biztosít a gyermeknevelés támogatására - mondta el Varga Mihály, kiemelve: az ingyenes és kedvezményes étkeztetésnek köszönhetően ma már minden gyerek - akár a szünidőben is - meleg ételhez juthat. Erre a célra jövőre több mint 82 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely 50 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez képest - tette hozzá.
 
Ezzel párhuzamosan országszerte újulnak meg vagy épülnek a gyermekétkeztetéshez szükséges konyhák, étkezők és kiszolgálóhelyiségek is. A pályázat révén az önkormányzatok kifejezetten hazai költségvetési forrásból részesülhetnek támogatásban korszerűbb, a környezetvédelmi és energetikai, valamint élelmiszerbiztonsági szempontoknak megfelelő infrastruktúra kialakításához - jelezte Varga Mihály. Emlékeztetett, az idén tavasszal közzétett felhívással akár 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a települések.
 
A támogatásban részesülő önkormányzatok listája a kormany.hu oldalon érhető el.