A közlemény szerint már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30 százalék helyett idén már a 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó éghajlati jelenségek esetén is segít a díjtámogatott biztosítás, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65 százaléka helyett annak 70 százalékára nőtt.
 
A támogatás forrásösszege 2018-tól 5 milliárd forint. Amennyiben az igények meghaladják a rendelkezésre álló keretet, a támogatási összeget arányosan csökkentik - tették hozzá.
 
Kitértek arra is, hogy az egységes kárenyhítő alapból csak azok a termelők jogosultak a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak. A biztosítás hiányában nem kifizethető összeg 2018-ban közel 3 milliárd forintra rúgott az államkincstár és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatai alapján.