Az MTI-hez kedden megküldött közleményben a Mabisz kiemelte, az új szabályozásban a korábban egységes fedezet két részre bomlik, a vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezet, ha az utazási csomagban a szállítás is benne van, akkor az utazásszervezőnek biztosítást kell kötnie az utas esetleges kényszerű kint tartózkodása és hazautaztatása költségeire. Ezen fedezetek meglétéről az utazásszervezőnek kötelező tájékoztatni az utast, még a szerződéskötést megelőzően.

A pótlólagos garancia azonban csak csőd esetén jelent védelmet, semmilyen módon nem váltja ki a hagyományos utasbiztosítást. Becslések szerint még ma is csak nagyjából minden második külföldre utazó él az utasbiztosítási lehetőséggel, sokan csak a baj bekövetkezte után szembesülnek azzal, hogy a felmerülő költségeket saját maguknak kell állniuk - írja közleményében a Mabisz.

Az Európában utazóknak bizonyos védelmet jelent sürgősségi esetekben az Európai Egészségügyi Kártya (EEK) is, amelyet érdemes kiváltani, ám azzal tisztában kell lenni, hogy ez csak az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban használható.