Gál Kristóf közölte: szerdától a tömegközlekedési eszköz vezetője nem köteles maszkot viselni a jármű zárt kialakítású vezetőfülkéjében.

Az utasoknak azonban a tömegközlekedési eszközön a maszk viselése kötelező - tette hozzá.

Az ORFK szóvivőjének tájékoztatása szerint a kormány döntései kedd este megjelentek a Magyar Közlönyben.

Gál Kristóf ismertette: kedden a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt a rendőrök országszerte 183 emberrel szemben intézkedtek, ez a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már összesen 13 659 rendőri fellépést jelent ilyen ügyben.

Elmondta, hogy az intézkedések közül 159 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt. Közülük 23 embert figyelmeztettek, 61 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 75 feljelentést tettek.

A tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken kedden 9, míg üzletekben és bevásárlóközpontokban 15 emberrel szemben léptek fel a rendőrök - ismertette az ORFK szóvivője.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 614 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 164 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 450 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A rendőrök kedden a Somogy megyei Marcaliban egy bisztró ideiglenes, 7 napos bezáratásáról döntöttek, mert egy ellenőrzés során a vendéglátóhelyen a tilalom ellenére egy vendég épp szeszesitalt fogyasztott. A bezáratás mellett a vendéget is helyszíni bírsággal sújtották - mondta az alezredes, aki felidézte: a korlátozások bevezetése óta már 99 üzlet, vendéglátóhely, illetve szolgáltató ideiglenes bezáratását rendelték el a szabályok be nem tartása miatt.

A kijárási tilalmat az elmúlt napon 303-an szegték meg. A kijárási korlátozást november 4-étől vezették be, amelyet a kijárási tilalom november 11-étől váltott fel. November 4. óta a rendőröknek 13 429 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.

Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértők közül 73-at helyszíni bírsággal sújtottak, egyet pedig figyelmeztetésben részesítettek. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 7657 rendőri intézkedésre volt szükség.

Az elmúlt napon 14 021 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Kedden 5784 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 42 467-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4296-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.