A Miniszterelnökség közölte, hogy az egészségügyi intézmények vérkészítményekkel való ellátása folyamatos feladat, amelyhez elengedhetetlen a véradók segítsége. "Közös felelősségünk, hogy az embert próbáló időkben is folyamatosan biztosítani tudjuk a szükséges vérkészítményeket beteg embertársaink számára" - hangsúlyozták.
 
A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, míg védnöke Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára - tették hozzá.
 
Kitértek arra is, a Civil Véradást hagyományteremtő szándékkal rendezték meg először 2019-ben, célja a véradás széleskörű népszerűsítése mellett a civil szervezetek társadalmi felelősségvállalásának és összefogásának erősítése volt. 2020-ban még időszerűbb a civil szervezetek körében a véradás ösztönzése a járványhelyzet miatt a vérkészítmények folyamatosságának biztosítására - írták.