Dömötör Csaba a kormány hivatalos közösségi oldalán megosztott videóban kiemelte: 2021-től jelentősen bővülnek a család- és otthonteremtési támogatások.
 
Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája, valamint  elindul a lakásfelújítási program, amelynek az a lényege, hogy az állam átvállalja a lakásfelújítási kiadások felét, legfeljebb hárommillió forintig - mondta.
 
Hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy meghosszabbítja a hitelmoratóriumot, így a családok és a vállalkozások július elsejéig élhetnek ezzel a lehetőséggel.
 
Ez sokak számára nagy segítség - hangsúlyozta az államtitkár.
 
Dömötör Csaba arról is beszélt, hogy 2021-ben tovább csökkennek az adók.
 
A kis- és közepes vállalkozások iparűzési adója január elsejétől megfeleződik, emellett folytatódik a bajba jutott ágazatokban a bértámogatási program - emelte ki.
 
A kormány fontos vállalásának nevezte, hogy visszaépítik a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat. Ez a folyamat januárban megkezdődik - jelentette ki.
 
Kitért arra is, hogy 2021-ben elindul az elmúlt évtizedek legnagyobb orvosi béremelési programja.
 
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: ha túl lesz a járványon Magyarország, akkor a kormány szeretne tovább menni a korábban megkezdett úton, több támogatást nyújtva a családoknak, a magyar vállalkozásoknak, a munkából élőknek és megerősíteni a biztonságot.
 
A kormány ezekért a célokért dolgozik majd - húzta alá.
 
Legyen 2021 járványtól kevésbé sújtott de találkozásokban gazdagabb év! - kívánta a  Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.